Rovatok

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei LMP tagjaink blogja

Közélet! Vélemény! Lehet más a politika!

események

2011.03.10 Nyíregyháza, Luther u 5. Rolling Rock Söröző LMP klub Schiffer Andrással

fótóalbum

SZSZB LMP a facebookon

Friss topikok

Sipos László 10.sz választókerületi jelölt

2010.02.03. 13:38 D.Ö.

Sipos László

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei

10. választókörzet, Fehérgyarmat

 

1959-ben születtem Fülesden. A fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban érettségiztem, majd közművelődési előadói és rádió és televízió műszerészi szakképesítést szereztem, később pedig közterület-felügyelői szakképesítéssel és államigazgatási alapvizsgával gazdagodtam. 24 éves fiam jelenleg főiskolai hallgató.

 

A rendszerváltásig a Kölcse Nagyközségi Közös Tanácson dolgoztam, és azóta is köztisztviselőként tevékenykedem. Jelenleg a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Közmű Ügyosztályán területi ellenőrként dolgozom. Szülőhelyemtől soha sem szakadtam el, Fülesdre ugyanis rendszeresen hazajárok.

 

A környezet és a természetvédelem mindig fontos volt számomra, ennek jegyében alapítottam meg 2003-ban a Kis Túr Természetvédelmi Közhasznú Egyesületet, amelynek jelenleg is az elnöke vagyok. Az azóta eltelt idő alatt a Túr és térsége környezetvédelmében jelentős eredményeket értünk el, továbbá hozzájárultunk a térség turisztikai megismertetésében. Egyesületünk mára határokon átívelő kapcsolatokkal folytatja munkáját.

 

Megválasztásom esetén mindent megteszek Szatmár országos szintű felzárkóztatásához. Az LMP-nek különösen fontos a szegényebb térségek és emberek egyenlő esélyhez való juttatása – én is ezért szeretnék elsősorban tenni. Azt szeretném elérni, hogy a helyi gyerekek helyben jussanak megfelelő szintű oktatáshoz. A térség fejlesztése keretében pedig a közösségi közlekedést és az autóutak fejlesztését tartom kiemelkedő fontosságúnak.

 

El szeretném érni a vidéki élet méltóságának visszaszerzését, valamint térségünk természet kínálta előnyeinek jobb kihasználását: legyünk vízi hatalom és fejlesszük a helyi turisztikai lehetőségeket! Indítsuk be újra a térség malmait és a megtermelt áruk közvetlenül a termelőktől kerüljenek a piacra!

 

Ehhez kérem a választók segítségét. Vegyünk részt minél többen a demokráciában, hogy valóban más legyen a politika!

 

Telefon: +3630 4887495

E-mail: sipos.laszlo@lehetmas.hu

Kopogtatócédula-gyűjtőhely:

4964 Fülesd, Fő út 38.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szszblmp.blog.hu/api/trackback/id/tr201725331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.